Szia!
Mayer Roland vagyok, a Ventilátor Klub és a Töredékek alapítója. A legtöbb időmet személyes kapcsolódással, programok szervezésével, videók és előadások készítésével töltöm.
Kiskorom óta érzékeny vagyok a körülöttem élő világ bajaira. Először csak a közvetlen környezetemben élők szenvedését éreztem át, de ahogy átléptem a gyerekkorból a fiatal felnőttkorba, a legtöbb kortársammal együtt én is figyelmes lettem a fokozódó társadalmi egyenlőtlenségekre, a mentális ellátórendszer hiányosságaira, a hazai közélet kilátástalanságára, a gazdaságunk törékenységére, a globális szintű, megoldásra váró klímakatasztrófára és a szinte mindenkit érintő elmagányosodásra.
Szorongok, feszült, kilátástalan, dühös és fáradt vagyok, amivel különböző módokon próbáltam megküzdeni életem során, leginkább alkotással és cselekvéssel. Minden problémával viszont nem lehet egyszerre eredményesen foglalkozni, ezért meg kellett találnom annak a formáját, hogy mit és hogyan lehet tenni ilyen körülmények között.
A Ventilátor Klub és a Töredékek olyan projektek, amiben minden készségemet ki tudom használni, amit elégnek el tudok fogadni, abban az értelemben, hogy ez minden, amit tenni tudok.
Mindkettő az elmagányosodásra, a mentális ellátórendszer hiányosságaira és a fokozódó társadalmi egyenlőtlenségekre reagál. Ezeket látom olyan problémának, amivel civil emberként, munka és egyéb elfoglaltságok mellett is érdemben tehetünk, hiszen ezekhez leginkább ,,csak’‘ együttérzően kell kapcsolódnunk egymással. Persze a kapcsolódás most talán nehezebb, mint valaha.
Kevés az a hely, ahol nem kell semmit sem nyújtanunk, ahol nem kell fogyasztással indokolnunk az ottlétünket, ahol származásunktól, társadalmi helyzetünktől vagy teljesítményünktől függetlenül szeretve lehetünk és személyesen kapcsolódhatunk.
Ezt szeretném létrehozni a programokkal, a közösségszervezéssel és ehhez szeretnék segítséget adni a tartalmaimmal.
Gyerekként mindenféle szűrő nélkül fogadtam be azt a hiedelmet, hogy tökéletesnek, produktívnak és önsanyargatónak kell lenni, ha bármit el akarunk érni. Ez a perfekcionizmus és munkamánia végigkísérte a gyerek- és serdülőkoromat, csak az volt a szerencsém, hogy ezt sikerült a művészetekben való elmélyülésre fordítanom. Emiatt sikerült egy szlovákiai pici faluból Győrbe költöznöm és ott elvégezni a képzőművészeti szakgimnáziumot. A középiskolát viszont félbevágta a Covid, ami miatt még figyelmesebb lettem a fent említett problémákra, különösen a magányra. Emiatt végeztem el egy rendezvényszervező felnőttképzést még a 13. osztály alatt, illetve ekkor már a projektjeim is inkább a közösségépítés és kapcsolódás felé fordultak.
Legjobb barátommal képregénypályázatot hoztunk létre, hogy fiatal alkotók pályakezdését segítsük, több kulturális fesztivál szervezésében vettem részt.
Önálló kiállításom is nyílt, Belső Utak címmel, aminek megalkotása indított el a lelki segítségnyújtás felé vezető úton. Egy évet jártam a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakára, emiatt tudtam Budapestre költözni is. Itt a munkásságom központjába már teljesen az emberek kerültek, pontosabban elsőre a gyerekek, akiknek rengeteg rajzos foglalkozást és gyerektábort tarthattam, különböző csapatok részeseként.
Az egyetemet különböző okok miatt otthagytam és egy évig dolgoztam egy autista kislány árnyékpedagógusaként. A legtöbbet talán itt tanultam a tényleges feltétel nélküli szeretetről, a türelemről és a figyelemről. Ezalatt végeztem el egy coach felnőttképzést, egy élménypedagógus gyorstalpalót és több Közélet Iskolája képzést is, amik újabb szakmai alapokat adtak. Ezután hoztam létre a Ventilátor Klubot, 2024-ben, ahol minden megszerzett készségemet, a perfekcionizmust és a munkamániát is sikerült multicégek profitérdekei helyett, a hétköznapi embertársaim segítésére, szolgálatára fordítanom.
Ebből a munkából rengeteget tanulok, a közös megosztások miatt állandó önreflexiót is sikerül gyakorolnom, nagyon sok csodálatos, kedves és értékes embert ismerhetek meg és lehetek tanúja annak, ahogy segítenek egymásnak és maguknak. Ezeken az alkalmakon leginkább házigazdaként, moderátorként és szervezőként vagyok jelen, inkább figyelek és hallgatok másokat.
Beszélni viszont legalább annyira szeretek, mint hallgatni, az írás és előadás pedig már régóta a kreativitásom kiélésének egyik leginkább bevett módszere. Ez a félig öncélú igény az, ami a Töredékeket életre hívta. Ebben a formában megoszthatom tudásomat és érzéseimet, gondolatokat vethetek fel, videókat szerkeszthetek, előadásokat gyakorolhatok és prezentálhatok, specifikus témák alapján hívhatok beszélgetésre olyanokat, akiket ezek érdekelnek.
Azt nem feltétlenül látom, hogy mi vár minket a jövőben - minket alatt egyszerre értve ezt a kis budapesti közösséget, önmagamat és az egész globális emberiséget is - de arra biztosan szükségünk lesz, hogy érdeklődve figyeljünk, szeressünk, kapcsolódjunk és emberek maradjunk. A célom az, hogy ebben segítsük egymást.